Ma újságolta az egyik ismerősöm, hogy új projektbe kezdett, és olyan lehetőséget kapott amit mindig is szerettem volna… Amiért évek óta (sokkal régebb óta, mint ő) hajtottam, de nekem sosem jött össze…
Mivel szívügyemről van szó, kimondottan rosszul esett, és őszintén szólva elfogott a sárga irigység, és órákig járt az agyam: Ő miért? Én miért nem? Őszintén szólva, elég szörnyű érzés azt megélni, hogy amiről mindig is álmodoztam, azt valaki más éli át.
Miután kidühöngtem meg kiirigykedtem magam, jöttek az önostorozó kérdések: Mindent megtettem? Vagy azért nem jött össze mert igazából nem is nekem való? Vagy csak még számomra nem jött el az ideje? Lehet… Vagy épp ő csak jókor volt jó helyen, vagy jobbak a kapcsolatai.. mind olyan dolog, amit nem tudhatok, nem tudhatom ő mit tett ezért. Végeredményben mindegy is, bármennyire is rosszul esik, az az ő élete, ez meg az enyém.
Mint mindenkinek, nekem is vannak céljaim, vágyaim, amit vagy elérek – vagy nem. A célok segítenek szervezni az életem, de az elvárásokat azt hiszem el kell engednem – bár rettenetesen nehéz. Néha annyira szeretném, hogy az élet úgy menjen, ahogy én azt kitalálnám magamnak. Talán valahogy úgy kell tenni, mint a GPS, ha letévedünk az útról: egyszerűen újratervezni.
Lehet, hogy épp ez most nem jött össze, de ha belegondolok, valójában sok más dolog igen: apró sikerek az élet más területén, egy kis szakmai elismerés, egy másik hobbi, egy erős családi kötelék.. apróságoknak tűnhetnek, de azért, ha belegondolok, van olyan, amire büszke lehetek, hogy megcsináltam, tettem érte. Az az ő sikere, ezek az enyémek.
Ez most így alakult, de talán a saját múltamből erőt tudok meríteni a jövőbeni küzdelmekhez – és kudarcok átvészeléséhez, és menni tovább, a saját utamon.
Sóhaj. Elengedés. Újratervezés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: