Mostanában mindenki rengeteget panaszkodik.. ez annyira könnyű, hogy szinte zsigerből jön, vagy nem is tudom mi áll emögött, de őszintén szólva ebbe most nagyon elfáradtam.
Semmi sem elég jó: nem elég a fizetés, nincs elég elismerés, a család csak akadályoz, a barátok nem segítenek eleget, különben is mindig elromlik valami, vagy éppen bunkó az eladó a boltban – annyi ok lehet a bosszankodásra, különösebben keresni sem kell. Mindig lehet mást, a világot hibáztatni, haragudni az emberekre, vagy éppen önmagunkra.
Nem mondom, hogy mindig minden rózsaszín, de ez a hozzáállás hihetetlen kimerítő, nem csak a környezet, de saját magunk számára is, hiszen csak fokozzuk a helyzetet és még több problémát generálunk feleslegesen.
Ami van, az nem elég, már a problémából sem?
Miért nem vesszük észre, hogy amit a környezetünktől elvárunk, az magunk sem adjuk már szinte sosem (legyen szó segítségről vagy egy kis kedvességről)?
Miért vakítjuk el magunkat annyira, hogy alig figyelünk a másikra, pedig sok esetben akit hibáztatunk, lehet ő is épp a saját problémáival küzd?
Miért hajszolunk újabb és újabb dolgokat, miközben azt sem értékeljük igazán, amink már van?
Olyan sok idő és energia megy el arra, hogy panaszkodunk, pedig… közhely, de igaz: az élet tényleg rövid.
Ne pazaroljuk el azt a csodát, amivé akár tehetnénk is – ugyanazzal az idővel és energiával.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: