Végre elmondhatom, hogy imádok vezetni. Öt bukta, és tizenvalahány autótól rettegésben eltöltött év szünet után rovom az utakat. Szükség volt, hát legyőztem az összes nagy gonddal felépített félelmem, és szerelem lett az eredménye.
Késő este szeretek autózni a legjobban. Amikor csönd van és nyugalom, már nyugovóra tért a város és szinte üresek az utak… Csak a nyugodtan berregő motor kísér, meg a halk (na jó, néha hangos) zene a CD-lejátszóból.
Eszembe jut mennyit utaztunk régen a családdal, tájakon, évszakokon át. Azt hiszem most értettem meg, Apukám miért szeretett annyira vezetni. Ilyenkor azt képzelem, hogy ő is velem van, és együtt vezetünk. Együtt vezetünk haza.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: